Mátrafüred – Máriácska

Mátrafüred – Máriácska

A Bene-patak völgyében, ismertebb nevén a Kallók-völgyében megbúvó Máriácska kegyhely szintén kedvelt zarándok hely. A Máriácska Mátrafüredről erdei úton, a piros sáv jelzést követve 20 perc sétával érhető el.

Távolság: 24,8 km/ 25 perc autóval

A Bene-patak völgyében, ismertebb nevén a Kallók-völgyében megbúvó Máriácska kegyhely szintén kedvelt zarándok hely. A kegyhely létesítésének pontos oka és ideje nem ismert, ám sokan a környéken csörgedező patakok összefolyásának különleges természetfeletti kisugárzást tulajdonítanak, mely gyógyító erővel bír. Feltehetően erre a legendára támaszkodva kereste itt gyógyulását 1903-ban Kossa József is, gyöngyösi adótiszt, aki orvosai véleménye szerint gyógyíthatatlan gyomorbetegségben szenvedett. A férfi, bízva a szóbeszédekben, végső elkeseredésében zarándokolt el az akkor már 2 évszázada a Bene-búcsú útvonalát képző szakrális helyszínre, s a látogatás után, családja és orvosai nagy meglepetésére felgyógyult halálosnak vélt betegségéből. Hálából gyermekeivel sziklaoltárt épített a mágikus helyen, majd évekkel később Gyöngyös város közössége is kőkereszt állításával tisztelgett a csoda emléke előtt.

Ezeket a látnivalókat ajánljuk szeretettel

Cifra Istálló

Cifra Istálló

Az egykori uradalmi istálló 1880-ban épült Ybl Miklós tervei alapján, melynek elnevezése díszes vörösmárvány-vöröstéglás-fagerendás külsejéből adódik. A jelenlegi kocsimúzeumban a régi díszes...

Tovább olvasom »
Asztalos Joachim fafaragó

Asztalos Joachim fafaragó

A parádi mester a palóc életnek állított emléket fába vésve. A kiállításon megtekinthető édesanyjáról készített korai alkotása; a „parasztasszony gyermekkel” című szobra, mely a Nemzeti Galériában...

Tovább olvasom »
Parádfürdő – Mária képoszlop

Parádfürdő – Mária képoszlop

A Mária képoszlop Parádfürdőn, az Ilona-völgyi vízeséhez vezető úton található.